Ann Gadd: Mit üzen a lábad? (A talp a lélek tükre)

Bütyök

Szeretetért nyúlni. Keményen próbálkozni. Az elismerés és a tökéletesség iránti vágy.

A bütyök a nagylábujj nyakán, illetve a lábfej, belső részén lévő csontok kiálló torzulása vagy dudora. A bütyök szinte mindennapos a nyugati asszonyok körében, és bizonyos tanulmányok szerint tíz bütyökből kilenc női lábon nőtt. Nem születünk bütyökkel; ez valami olyasmi, ami később alakul ki.

 

Érdekes közös vonások

A legtöbb bütyökkel rendelkező embernek vastag bőrkeményedése van a talpán, a szív zónájában, és gyakran a kislábujjon is, ami sebezhetőségre és az önvédelem igényére utal, a kisujjon pedig arra, hogy mindezt a családdal szemben élik meg. Ha minden lábujj oldalra hajlik, az azt jelezheti, hogy minden gondolatukat, mondandójukat és ötletüket félresöpörték.

A lábfej gyakran sárga színű – ez elárulja, mennyire elegünk van abból, hogy mások kedvére tegyünk, miközben saját érzelmi és fizikai szükségleteinket elnyomjuk.

Sokan mondták nekem, hogy amikor összetűzésbe kerülnek párjukkal, a bütykük szinte felizzik, pirosabb lesz, és jobban fáj.
 A vágy, hogy a többiek kedvét keressük, gyakran abban nyilvánul meg, hogy késztetést érzünk kiszolgálásukra. A bütykök gazdái tehát sokszor nagyon gondoskodók, vagy keresik azokat a területeket, ahol másokat inspirálhatnak. Köreikben közkedvelt a tanári pálya, de nem feltétlenül az iskola miatt, hanem sokkal inkább azért, mert így hozzájárulhatnak mások megvilágosodásához. Emellett a művészeteket, például a balettet, színházat, írást, képzőművészetet és a harcművészeteket is kedvelik.

Gyakran ők azok, akik a családban is kényeztetik a többieket, és törődnek velük. Mások szolgálatában feláldozzák magukat vagy keményen hajtanak, vagyis szenvednek (saját igényeiket háttérbe tolják), hogy a többieket segíthessék.

 

Érzelmi gyógyulás

A legtöbb, bütyköt viselő páciensemből áradt a veszteség és az elvesztegetett élet érzése. Ha képesek lettek volna letenni arról a vágyról, hogy mások elismerését kivívják, vagy nem érezték volna kötelezőnek, hogy másokat a saját kárukra kiszolgáljanak, felszabadulhattak volna, és kiélhették volna ambícióikat. Életük nagy része folyamatos, kemény küzdelemnek tűnik, amelyben gyakran érzik úgy, hogy egyedül vannak, és nem képesek helyzetükön változtatni.

Az érzelmi gyógyuláshoz el kell ismerniük elfojtott érzéseiket, és el kell fogadniuk önmagukat, ahelyett, hogy mások elmaradó dicséretére várnak. Fel kell hagyniuk továbbá a tökéletesség iránti vágyakozással. A léthez csak az kell, hogy legyenek.

 

A bütyök a nagylábujj nyakán, illetve a lábfej, belső részén lévő csontok kiálló torzulása vagy dudora. A bütyök szinte mindennapos a nyugati asszonyok körében, és bizonyos tanulmányok szerint tíz bütyökből kilenc női lábon nőtt. Nem születünk bütyökkel; ez valami olyasmi, ami később alakul ki
címkék:  tag1  tag2  tag3  tag4